2017. március 17., péntek

Közösségi könyvjelző | Evernote

Üdvözlök mindenki!

Ebben a bejegyzésben egy közösségi könyvjelző-kezelő alkalmazásával szeretném a II. világháború témaköreit végigjárni. Terveim szerint a diákok csoportokban fognak dolgozni, és a világháborút érintő nagyhatalmak (USA, Anglia, Szovjetunió – Japán, Németország, Olaszország) szerint fognak csoportokat alkotni.
A feladatokat középiskolai 12. osztályra szabtam. A csoportszámot - alapját a fentebb is említett módon - 6-ra állapítottam meg: az átlagos 30 fős osztálylétszámmal számoltam, így 6 darab 5 fős csoportot alkotnánk. 
A feladat része, hogy a diákok készítenek maguknak a Google Drive-ban egy munkacsoportot - ide kell feltölteniük a részfeladatokat. A csoportnak lesz egy fő felelőse, akinek az a feladata, hogy az itt összegyűlt megoldásokat felvezesse az Evernote felületén létrehozott mappába, amelynek az elnevezése tükrözné a csoport témáját, pl. Japán a II. világháborúban. A tanár készít az osztálynak egy Google Dokumentumot, amelybe a diákoknak az elkészült Evernote-jegyzetfüzeteket linkjét kell feltölteniük. Így összeáll a tananyag.
Négy feladatot gondoltam ki, ezek során az Evernote 3 különböző funkcióját szeretném használni: képernyőkép készítése, jegyzetírás és könyvjelzők gyűjtését. Fontos kritérium, hogy mindegyik feladatnak egy felelőse lesz, ezalől kivételt képez a 4. feladat, amely az összetettsége miatt kapott két tanulót.

Feladatok:
  1. Politika – előzmények: Gyűjts képernyőképet az adott ország háborúba lépéséről szóló hitelesnek gondolt cikkről, jelöld ki rajta az alábbi kérdésekre a válaszokat:
    • mikor lépett a háborúba?
    • mi volt a belépés oka?
    • kinek az oldalán lépett be? 
  2. Gazdaság: Készíts egy 3 linkből álló könyvjelző-gyűjteményt az adott ország háború előtti, alatti és utáni gazdaságáról. Megjegyzésben emelje ki, hogy miről szólnak a cikkek (külön mindegyikről).
  3. Társadalom: Készíts jegyzetet az Evernote felületén az adott ország társadalmi csoportjairól. Jellemezd őket: munka, jövedelem és létszám alapján. Csatolj hozzá egy linket, amelyen keresztül elérhető egy csoportra jellemző kép. Indokold, hogy miért ezt választottad.
  4. Hadi technikák: Készíts jegyzeteket az Evernote felületén az adott ország haderejéről. Ismertesd a hadsereg létszámát, illetve hogy hány repülő, tank és csatahajó volt az ország birtokában. Ismertesd a leggyakrabban használt repülőgépek, csatahajók és tankok paramétereit. - ez a feladat az alábbi módon oszlana két felé: egy tanuló csinálná az általános létszámismertetést, a másik diák pedig a leggyakrabban használt hadi eszközök jellemzőit.
A munka menete otthoni keretek között zajlana. A határideje az összefoglaló óra lenne, ahol egy okos tábla segítségével végigvennénk a diákok munkáját.
Az értékelése úgy történnel, hogy a feladatokra külön kapnak egy-egy százalékot, amelyekből összeadódna a végső jegy. Így megvalósulna a tanulók differenciált, egyéni értékelése és a csoportszintű osztályzás is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése